Üzletnyitás, üzlet működtetés - mire érdemes odafigyelni


  • Top Céginfó
    jan 05, 2013

    Néhány fontos információ egy üzlet nyitásával kapcsolatban, működő üzlet esetén az üzlettel kapcsolatos dokumentumok őrzéséről valamint a forgalmazott termékekkel kapcsolatos bizonylatokról. Néhány fogyasztóvédelmi szabály az üzletben feltüntetendő információkról.

     

    Üzletnyitás, üzlet működtetés - mire érdemes odafigyelniÜzletnyitás, üzemeltetés

    Egy üzlet megnyitását először az illetékes jegyzőnek kell bejelenteni, illetve egyes engedélyhez kötött kereskedelmi tevékenységek végzése esetében működési engedélyt szükséges a jegyzőtől kérni (pl. dohánytermék-, növényvédőszer-forgalmazása stb.).

    Arra vonatkozó tájékoztatás, hogy mely termékek forgalmazása engedélyköteles, előzetesen a jegyzőtől kérhető.

    Vonatkozó jogszabály: A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény (továbbiakban: Ker. törvény) 3. § (1) és (3) bekezdése

     

    Helyszínen tartandó dokumentumok

    Ellenőrzés esetén a jegyző által az üzletre kiadott dokumentumokat a kereskedőnek (alkalmazottjának) be kell tudni mutatni, illetve igazolnia kell a helyszínen azt is, hogy megfelel a külön jogszabályban meghatározott feltételeknek (pl. szakképesítés). (A kereskedelmi tevékenységek végzéséről szóló 210/2009. (IX.29.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 24. § (1) bekezdés)

    Az üzletben forgalmazott termékek eredetét is hitelt érdemlően tudnia kell igazolnia a kereskedőnek, azaz ezeket a bizonylatokat javasoljuk a helyszínen tartani, hogy az ellenőrzést végzők részére be tudja mutatni. Amennyiben ugyanis ezen dokumentumok nincsenek a helyszínen, úgy öt napon belül kell a hatóság részére bemutatni. (Ker. törvény 5. § (1) bekezdés).

     

    Üzletben feltüntetendő információkról

    Az üzletben jól láthatóan és olvashatóan tájékoztatni kell a fogyasztókat a vállalkozás székhelyéről, a panaszügyintézés helyéről - ha az nem egyezik meg a forgalmazás, illetve értékesítés helyével - és az adott tevékenység, kereskedelmi forma vagy módszer sajátosságaihoz igazodó módjáról.

    Ezen kívül fel kell tüntetni a panaszok közlése érdekében a vállalkozás vagy a vállalkozás ügyfélszolgálatának levelezési címét és - ha a panaszokat ilyen módon is fogadja - elektronikus levelezési címét, illetve internetes címét, telefonszámát is. (A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (továbbiakban: Fgytv.) 17/A. § (1) bekezdés).

    Az üzlet nyitva tartási idejéről, és az abban bekövetkezett változásokról a kereskedő szintén köteles tájékoztatni a vásárlókat. (Ker. törvény 6. § (1) bekezdés b) pontja).

    Amennyiben az üzletben biztonsági őrök teljesítenek szolgálatot, ebben az esetben a vásárlókat jól láthatóan tájékoztatni kell a biztonsági szolgálat nevéről és székhelyéről, működésének vásárlókat érintő szabályairól is. (Korm. rendelet 24. § (3) bekezdés).
     

    További tudnivalók:

    * Hogyan kell feltüntetni az árakat az üzletekben

    * Üzletnyitás, üzlet működtetés - mire érdemes odafigyelni

    * Vásárlók könyve - mi a teendője a vásárlónak és az üzlet tulajdonosának

    * Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság pozitív listát készít a panaszmentes vállalkozásokról

    * Bolt üzemeltetésekor jó tudni

     

     

     

    Forrás: nfh