Új mobilfizetési rendszer a MasterCardtól


  • Top Céginfó
    okt 25, 2011

    bankkártya, mobiltelefon, online vásárlás

    Új mobilfizetési rendszert vezet be a MasterCard, amely az első olyan fizetési alkalmazás Magyarországon, ami függetlenül attól, hogy az ügyfél melyik mobiloperátor vagy bank szolgáltatását veszi igénybe, csupán bankkártyája segítségével tud fizetni - mondta Szetnics László, a MasterCard Europe mobilfizetési szolgáltatásokért felelős regionális vezetője.

    A projektben a Telenor, a Magyar Telekom, az FHB Csoport és a mobilfizetési rendszerekkel foglalkozó Cellum az együttműködő partnerei a MasterCardnak.

    A szolgáltatók jutalékot kapnak a fizetések után, a mobilcégeknek az adatforgalomból is származik bevételük.

    Szetnics László elmondta, az okostelefonokra szánt alkalmazás segítségével gyorsan és biztonságosan lehet bankkártyával fizetni.

    A rendszer kezdetben három fizetési szolgáltatás érhető el, mobiltelefon-egyenleget lehet feltölteni, szolgáltatói számlákat lehet befizetni, illetve internetes vásárlást lehet végrehajtani.