Több mint másfél milliárd forint áfát csaltak el alumíniumtömbökkel


  • Top Céginfó
    dec 05, 2014

    Több mint másfél milliárd forint kárt okozott egy fémkereskedelemmel foglalkozó borsodi bűnszervezet, amelyre a napokban csapott le a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) .

     A társaság tagjai alumíniumtömböket szereztek be Szlovákiából és Csehországból úgy, hogy az áru után nem fizették meg az általános forgalmi adót.
        A bűnszervezetre azonos időben, több mint negyven helyszínen száz pénzügyi nyomozó és pénzügyőr csapott le.

    Több mint másfél milliárd forint áfát csaltak el alumíniumtömbökkel
       

    A Miskolc környéki elkövetők olyan fiktív láncolatot működtettek, amelyben létező, de valós tevékenységet nem folytató szlovákiai és magyarországi székhelyű cégeket használtak.

    A külföldről behozott alumíniumtömböket ténylegesen az elkövetők cégeinek telephelyén raktározták.
    Az árut ugyanakkor papíron a közbeiktatott szlovák és magyar cégeken keresztül átfutatták, pedig „az fizikálisan sosem volt a birtokukban”.
      
      Mivel az első magyarországi beszerzést végző cégnek kellene a külföldi behozatal után az áfát megfizetnie, és ezt a fiktív cégek nem tették meg, így több mint másfél milliárd forint kárt okozotak.

        Tízmillió forint készpénzt, tizennégy nagy értékű autót és nyolc ingatlant vettek zár alá, valamint zárolták a bűnszervezethez köthető bankszámlákat is.
      
      A pénzügyi nyomozók négy férfit és két nőt őrizetbe vettek, gyanúsítottként hallgatták ki őket bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt, majd a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat. Forrás: mti