Március 1-ig tart a próbaüzem az EKÁER-ben


  • Top Céginfó
    feb 27, 2015

    Az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszert (EKÁER-rendszer)  2015. január elsején vezették be Magyarországon. Március 1-ig tart a próbaüzem az EKÁER-ben.

    A nemzetgazdasági tárca korábbi tájékoztatásaiban a rendszer bevezetését azzal indokolta, hogy annak célja a jogkövető piaci szereplők pozíciójának erősítése, az áruforgalom átláthatósága, a szállítmányok fiktív utaztatásának megakadályozása, a gyakran az egészséget is veszélyeztető élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések kizárása, az adóelkerülők kiszűrése.

    Március 1-ig tart a próbaüzem az EKÁER-ben

    Az idénre várt 150 milliárd forint többlet áfabevétel egyharmadát, mintegy 60 milliárd forintot az ekáer rendszer működéséből remélik.
     

    Az ekáer miniszteri rendeletbe sok könnyítés kerül, például a súly és értékhatárra vonatkozóan, illetve egyes tevékenységek kikerülnek a rendszer hatálya alól, például mentességet, egyszerű bejelentési módot nemcsak tevékenység, hanem árbevétel alapján is lehet kérni.

    • A rendszerből kikerülnek a más törvények által szabályozott termékek, például a jövedéki termékek, a vámfelügyelet alatt álló termékek, a veszélyes hulladékok és fémek, a gyógyszerek, a postai küldemények.

    51/2014. (XII. 31.) NGM rendelet

    az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer működésével összefüggésben a kockázatos termékek meghatározásáról itt olvashat.

     

    EKÁER rendszerrel kapcsolatos jogszabályok itt összegyűjtve.

     

    • Egyszerűsített bejelentést kérhetnek az éves 300 milliárd forint éves árbevételű, köztartozás mentes cégek.
       
    • Az ekáer rendszer következtében a termékek papíron történő utaztatása megszűnik, a szigorú ellenőrzés és a kilátásba helyezett szankció hatására, amely az áru értékének 40 százalékáig terjed.

    Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) nem tartja alkalmasnak az eddig teszt üzemmódban működő EKÁER-rendszert. Szerintük az érintettek nem ismerik a rendelet végleges formáját és az informatikai rendszereiket sem biztos, hogy a kitűzött határidőig át tudják alakítani.