Jelentősen nőtt a felszámolások és a végelszámolások száma


  • Top Céginfó
    ápr 02, 2012

    Jelentősen nőtt a felszámolások és a végelszámolások számaAz idei első negyedévben 5.828 céggel szemben indult felszámolási és 9.048 céggel szemben végelszámolási eljárás, ez 33, illetve 54 százalékos növekedés a megelőző év azonos időszakához képest.

    Továbbra sem túl gyakran alkalmazzák a csődeljárásokat, melyből az idei első negyedévben csupán 45-öt indítottak a hitelezők. A felszámolási eljárást is a hitelezők indítják, míg a végelszámolást maga az érintett cég kezdeményezi.

    Márciusban 1.964 céggel szemben indult felszámolás, szemben a tavaly márciusi 1.500-zal. A végelszámolásoknál a 3.928 indított eljárás 53 százalékos növekedés az előző évi 2.565-höz képest, és egyben minden idők legmagasabb havi adata - áll a közleményben.

    A válság indulásakor, 2008 első negyedévében a felszámolási ráta - azaz a felszámolásokat a működő cégek számához viszonyító mutató - 2,24 százalékon állt, a végelszámolási ráta pedig 2 százalék volt. Ehhez képest idén az első negyedévben a felszámolási ráta megközelítette a 4, a végelszámolási ráta pedig meghaladta az 5,6 százalékot.

    "Csaknem bizonyos, hogy az eljárások száma tovább emelkedik az év során, ez pedig azt jelenti, hogy év végére akár minden 25. működő céggel szemben fizetésképtelenségi eljárást, azaz felszámolást, csődeljárást kezdeményezhetnek" - idézi a közlemény Tóth Tamást, az Opten Igazgatóját.

     

    2012-04-02

    Forrás: mti