E-útdíj: megjelentek a rendeletek


  • Top Céginfó
    máj 31, 2013

    Megjelent a Magyar Közlönyben az e-útdíj tarifája, valamint azoknak az utaknak a jegyzéke, amelyek július 1-től használatarányosan lesznek fizetősek a 3,5 tonnánál nehezebb teherautóknak. A nemfizetés szankcióit rendeletben szabályozták. Például a négytengelyes kamion után, bármely vétséget is követte el annak a vezetője a felsorolt három közül, 110 ezer forint a bírság.
     

     E-útdíj: megjelentek a rendeletek A kilométerenként fizetendő díj az út jellegétől,
    a jármű tengelyszámától, továbbá a motorjának a környezetvédelmi besorolásától függ.
     
    A kéttengelyes kocsi a gyorsforgalmi úton 49,90, míg a főúton 21,23 forintért haladhat egy kilométert.
    A háromtengelyes teherautónál 70,02 és 36,75 forint, a négytengelyes kamionnál pedig 108,38, illetve 67,60 forint a tarifa.

     A "C" környezetvédelmi kategóriás két- és háromtengelyes járműveknél 1,15, míg a négytengelyeseknél 1,2 a szorzó.

    A "B" környezetvédelmi besorolású motorral rendelkező kocsiknál az üzembentartók a két és háromtengelyesek 0,85-ös, míg a négytengelyesek 0,8-as szorzóval kalkulálhatnak.

     Az útdíjtörvény szerint fizetni az elemi útszakaszok után kell. Az autópályáknál, autóutaknál és főutaknál is ez praktikusan a két lehajtó közti távolságot jelenti. A rendelet melléklete valamennyi díjköteles útra közli az elemi útszakaszok kilométer-szelvényeit, az elemi útszakaszok hosszát és az azokért fizetendő alapdíjat, mindhárom tengelyszámra külön-külön.

      Aki nem, vagy nem a kellő összegű e-útdíjat fizeti és az ellenőrzésnél ez kiderül, akkor bírságot kell fizetnie, viszont a jogosulatlan úthasználatért 24 órán belül nem szabható ki újabb bírság - egyebek mellett ezt tartalmazza a közlönyben megjelent rendelet.

     A 24 órás tilalmi terminus július 1-től augusztus végéig lesz hatályban. Szeptember 1-től már az első jogosulatlan úthasználatot követő 8 órán túl is újra bírságolhatja a hatóság az üzembentartót. Ugyanez vonatkozik a jármű vezetőjére is, amennyiben ő felel a jogosulatlan úthasználatért.

     Rendeletben szabályozták a bírságok mértékét is
    A rendelet melléklete közli a bírságok mértékét is. Az e-útdíj törvény - amely szintén a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg - három csoportra osztja a jogosulatlan úthasználókat. Az elsőbe azok tartoznak, akik az útszakasz használata előtt nem váltottak viszonylati jegyet, illetve az útdíj szolgáltatóval nem kötöttek szerződést. Az utóbbi a fedélzeti eszköz használatát jelenti.

     A második csoportba azok a jogosulatlan úthasználók tartoznak, akik a kelleténél alacsonyabb díjkategória szerint használják az utat.

    Végül a harmadik csoport tagjai azok, akik a fedélzeti eszközt használják szabálytalanul.

    A bírság a felsorolt három csoporthoz, illetve a teherautó tengelyeinek a számához igazodik. Például a négytengelyes kamion után, bármely vétséget is követte el annak a vezetője a felsorolt három közül, 110 ezer forint a bírság.

    Ha a járművezető személye nem deríthető ki, akkor az üzembentartó fizet ennyit. A háromtengelyes járműnél 90 ezer, a kéttengelyesnél 80 ezer forint.

     

     

    2013-05-31
    Forrás: mti