914,9 milliárd forint volt az első nyolchavi hiány


  • Top Céginfó
    szep 24, 2015

    Az államháztartás központi alrendszerének augusztusi hiánya 20,8 milliárd forint volt, az első nyolchavi deficit pedig 914,9 milliárd forintot tett ki - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az előzetes adatokat.

    914,9 milliárd forint volt az első nyolchavi hiány

        A 2014. január-augusztusi hiány 858,8 milliárd forintot tett ki. Az NGM kiemeli, hogy a két év azonos időszaka közötti különbség elsősorban az uniós források eltérő alakulása miatt jelentkezik. A fejezeti kezelésű előirányzatok uniós bevételei mintegy 370 milliárd forinttal maradtak el az előző évi bevételektől.

        Az európai uniós módszertan szerinti hiánycél 2015-re változatlanul a bruttó hazai termék (GDP) 2,4 százaléka, amely - figyelembe véve a bevételek és kiadások éven belüli eloszlását, valamint az augusztus végi tényadatokat - továbbra is tartható - olvasható a közleményben.

        Idén júniusban a parlament 15 milliárd forinttal, 892,4 milliárd forintra megemelte az idei államháztartási deficitet, így az első nyolchavi hiány 2,5 százalékkal magasabb az egész évre vártnál.

        Az idei első nyolchavi hiányon belül a központi költségvetés 980,2 milliárd forintos deficittel, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 33,7 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 31,6 milliárd forintos többlettel zártak.

        A szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok uniós kiadásai közel 130 milliárd forinttal haladták meg az előző évi összegeket, ami a felfutó kifizetéseknek köszönhető.

    Az előző év azonos időszakához képest lényegesen (mintegy 450 milliárd forinttal) magasabban alakultak viszont a társasági adóból, az általános forgalmi adóból, a jövedéki adóból, a személyi jövedelemadóból, valamint a szociális hozzájárulási adóból és járulékokból származó bevételek.

        Tavaly augusztusban az államháztartási deficit az idei azonos időszakinál alacsonyabb, 7,4 milliárd forint volt. Ennek az  az egyik oka, hogy a Magyar Államkincstár a zökkenőmentes iskolakezdés érdekében az idén már augusztus végén átutalta a szeptemberi családtámogatások, valamint a fogyatékossági támogatás és a megváltozott munkaképességűek kereset-kiegészítésének kifizetéséhez szükséges összegeket.

    Ez összesen 34,5 milliárd forintot jelentett, amely megemelte az augusztusi kiadásokat, ugyanakkor a szeptemberiben már nem jelenik meg. Forrás: MTI