2013-ban az áfacsalás és az illegális cigarettakereskedelem adta a legtöbb munkát a NAV-nak


  • Top Céginfó
    dec 30, 2013

    Idén a legtöbb feladatot az áfacsalás és az illegális cigarettakereskedelem adta az adóhatóságnak. 2013-ban is feltűntek a feketepiacon a hamis termékek, a postán érkező tiltott szerek és lelepleződött néhány nagyobb, bonyolultabb, fiktív körbeszámlázás is.
    Az adóhatóság hétfői közleményében az év legnagyobb leleplezéseit is összefoglalta.

    áfacsalás és az illegális cigarettakereskedelem

       Az adóhatóság és a rendőrség közösen leplezte le azt a bűnszervezetet, amely mintegy félezer céget bevonva adócsalást, költségvetési csalást, csalást, sikkasztást, csődbűncselekményt, számvitel rendjének megsértését és közokirat-hamisítást követett el. Sorra buktatták be a cégeket, ám helyükre nyomban új társaságok léptek, amelyek szintén rövid időn belül eltűntek.

        Ezek a cégek főként őrzés-védelemmel, takarítással, munkaerő-kölcsönzéssel, szállítmányozással foglalkoztak, és több ezer munkavállalót alkalmaztak feketén, többnyire nem fizettek járulékot utánuk, bevételeiket pedig fiktív számlákkal ellensúlyozták. A bűncselekményekkel okozott kár több milliárd forintra tehető.

    Legtöbb munkát az illegális cigarettakereskedelem adta
     A NAV nyomozói egy rajtaütés során csaknem egymillió doboz, azaz több mint 18 millió szál magyar és közösségi adójegy nélküli cigarettát foglaltak le 728 millió forint értékben Dunaharasztiban. Egy kamion rakteréből 8250 karton, a raktárból pedig további 82300 karton különböző márkájú cigaretta került elő. Ezzel a fogással együtt a 2013-ban felderített illegális cigaretta mennyisége meghaladta a 82 millió szálat.

        A nyomozók ellenőrzésein további két tonna finomra vágott dohány, másfél tonna egyéb fogyasztási dohány és ezer szál szivar is fennakadt. Egy alkalommal például az M5-ös autópálya lajosmizsei pihenőhelyén egy román utánfutós autóbusz átvizsgálásakor 23 karton magyar adójegy nélküli cigarettát, amfetamint, és 45 élő védett madarat találtak a pénzügyőrök.

      800 millió forintos kár - bonyolult, fiktív számlázások
      Csaknem 800 millió forintos kárt okozott az államnak egy olajjal kereskedő bűnszervezet, amely mintegy 3 milliárd forint értékű ipari olajat forgalmazott. A szlovák és román gazdálkodóktól származó áru papíron egy bonyolult számlázási láncon futott keresztül. A közbeiktatott cégek egyike sem fizetett áfát, és olyan is volt, amelyik a fiktív számlák felhasználásával visszaigényelte az adót. A csalók repceolajjal, gombokkal, sőt drágakövekkel is üzleteltek. Az okozott kár fedezetéül a hatóság 34 autót, 126 hektárnyi ingatlant és három bankszámlát zárolt mintegy 600 millió forint értékben.

    Áfa visszaigénylés, cukor biznisz – fiktív számlával
     A NAV közleményében a további példákat sorolva említést tett arról a szegedi gazdasági társaságról is, amely egyetlen, 12 milliárd 65 millió forint értékű fiktív számlával próbálta az áfát visszaigényelni, azonban ezt a pénzügyi nyomozók és az adóellenőrök megakadályozták. A háttérben egy olyan közvetítői szerződés állt, amely Magyarország éves cukorfogyasztását meghaladó mennyiségű kristálycukor adásvételéről szólt. A nagykőrösi közvetítő fiktív számlája alapján egy szegedi kft. több mint 2,5 milliárd forint általános forgalmi adót próbált visszaigényelni - sikertelenül.

     Mosószer hamisítás
    Az adóhatóság nyomozói Budapesten és Dél-Alföldön számoltak fel egy-egy mosószer-hamisító üzemet. A két ügyben összesen 4,5 tonna hamis mosóport, több mint 32 ezer liter folyékony mosószert, másfél ezer doboz hamis vízlágyítót, több ezer kilogrammnyi alapanyagot és a gyártáshoz használt eszközöket, csomagolóanyagokat foglaltak le.
        
    Kokain gyermekruhákba rejtve
    A pénzügyőrök egy Argentínából érkező csomagban folyékony kokainba áztatott gyermekruhákat találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér postaforgalmában.

    Antik tárgyak, régiségek
    Hegyeshalom közelében pedig egy Ausztria felé tartó bolgár személygépkocsiból csaknem 10 ezer régiség került elő, csaknem a 45 millió forint értékben. Az antik tárgyak között a római korból származó ezüst pénzérmék, valamint egyéb pénz- és érmegyűjtemények, kora középkori bronzpipák, szíjveretek, plombák, súlyok, kések, ékszertöredékek, bronzkori nyílhegyek és egy feltehetően kelta kori kard volt. Ezen kívül világháborús kitüntetések, érdemrendek, sapkarózsák és díszgombok is előkerültek. A megtalált tárgyak kulturális javaknak minősülnek, ezért kivitelük engedélyköteles. Forrás: mti