Sms-ben is kérhető az adóbevallás tervezete 2017-től


  • Vállalkozónet
    feb 01, 2017

    A NAV ebben az évben mindenkinek, mintegy 3,8 millió magánszemélynek, elkészíti az adóbevallási tervezetét a kifizetőtől, munkáltatótól érkezett adatszolgáltatás alapján.

     

    Ha a magánszemély a NAV által készített adóbevallási tervezetet szeretné megismerni, választhat: vagy személyesen nyit ügyfélkaput, vagy sms-ben kéri az adóhivataltól a postázást - tájékoztatta Tállai András.

     

    A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára kiemelte, a legegyszerűbb dolga azoknak lesz, akiknek van ügyfélkapujuk, ők ugyanis egyetlen kattintással érik el adóbevallási tervezetüket, amelyet - ha szükséges - kiegészíthetnek vagy módosíthatnak.

    Tállai András elmondta, akik nem rendelkeznek ügyfélkapuval, sms-ben, írásban, személyesen, a NAV honlapján és a telefonos tájékoztató rendszeren keresztül is kérhetik az adóbevallási tervezetük postai kiküldését.

    A beérkező sms-ek alapján is csak annak tud bevallási tervezetet küldeni a NAV, akit be tud azonosítani. Ezért senki ne felejtse el az adóazonosítójelét és a születési dátumát beírni az üzenetbe - hívta fel a figyelmet az államtitkár.

     

    Az adóhivatal munkatársai +3670/717-7878 telefonszámra várják az sms-eket.